2021

Tergu egy békés, igazi szárd kisfalu turistagyáras övezetektől eldugottan, ám mégis tengerpart közelben.A Kirirgu-rezidencia pedig eme kisfalu leguccsó utcájának leguccsó épülete a falut körül ölelő dombok egyikén, egyszóval maga a béke szigete! Már a panorámája is szívmelengető: reggel tehénbőgéstől és ha szerencsétek van, lónyerítéstől "hangos" legelőkben gyönyörködhettek, az állandó káprázatot pedig a messziről kéklő tenger és az azt eldugni próbáló sziklás hegyvonulatok biztosítják a szintén egész napos, kedves kis birkakolomp-szólóval. Szóval, ha nyugira, helyi életképekre vágytok (gondolok a reggeli kávézásokra-camparizásokra az őslakosokkal a falu egyetlen kocsmájában, amit persze a kisboltos "nagybevásárlások" követtek, ahol a pultos néni határtalan szeretettel mesélte el, hogyan is készíti ő el otthon a spaghetti carbonarat, mialatt szabta le nekünk a hozzá való guanciale-t, nem törődve, hogy mögöttünk hányan várnak természetesen MOSOLYOGVA...), szóval ha nem tucatnyaralásra, tömegre és zizire vágytok, itt minden adott a teljes relaxációhoz! Persze hogy van a faluban Pizzéria is, asszem 40 féle verziót kínálnak, van helyi mirto likőr és helyi Ichnusa sör, már hogy ne lenne?!. Bort nem kóstoltunk itt, kevés volt az egy hét ittlét... DE! Természetesen van mód felpörögni is, ha néha mégis forr a véretek, ahhoz remek hely napközben a falutól kb 10 percnyi autózásra levő iksz-kilométernyi bícs, este pedig Castelsardo libabőrt gerjesztő, megunhatatlan látványa, pezsgő kiskocsmáival, vonuló turistáival. A strandoláshoz mi inkább a partszakasz egyetlen eldugott kis privát öblét választottuk (Cala Ostina), vállalva a kockázatot, és a "vietato entrare - zona privata" figyelmeztető tábla ellenére is lemerészkedtünk az amúgy - szerintünk - helyieknek és az öbölben megbújó szállodának kialakított miniöbölbe. MEGÉRTE. (Gyalog kb 15-20 perc, ha lemerészkedtek a szállodáig és ott vmi csoda folytán parkolóhelyet is találtok...amúgy a kocsit vhol a főúton hagyva sem több a túra 30 percnél, de a látvány kárpótol minden elkényelmesedett túrázót is!) Ételt-italt, napernyőt, ha kell, vigyetek, mint ahogy más kis öblökben, itt sincs gyorsbüfé, strandeszköz-kölcsönző, műtakony-nyalóka-gyűrű-automata, sőt, kihangosított gyermek-animáció sincs! És ha kinapoztátok magatokat, bátran másszatok fel bikiniben, flipflopban a szemközti hegyre (nyugi, csak lentről tűnik meredeknek és az út is járható!), kb 8és fél percnyi szuszogás és bocsánat, de besz@rás, milyen látvány tárul elétek: Castelsardo sziluettje olyan szögből, amilyenből eddig még nem láthattátok!!!! Hú, mennyit írtam, és még mennyit tudnék....lényeg: Kirirguék újragondolt nyaralási ajánlata kihagyhatatlan, Mónika és Károly türelme határtalan, segítőkészek, elnyűhetetlenek, pedig mi, állandó útonlevő-túrázó, éjjel hazaeső vendégek csak a "szélét" láttuk az esti, közkívánatra-közös vacsiknak, amiket Károly prezentált nekünk!! Volt helyette naponta kérdésünk millió, naná, minden "tesztünket" kiálltak.... ÖTCSILLAGOS vállalkozás, szívből ajánlom mindenkinek, aki nem tömegrendezvényeken szeretne feltöltődni a kevés kis szabad idejében!!!

2020

2020.július 7.

2020. június

2019

2019. november 13.

2019. október 15.

2019. szeptember 24.

2019. augusztus 31.

2019. augusztus 30.

2019. augusztus

2019. augusztus 24.

2019.augusztus 13.

2019. július 1.

2019. június 30.

2019. június 23.

2019.június 6.

2019. június 5.

2019.április 14.

2018

A Jászovics házaspár hűtőszekrénybe "rejtett" köszönő sorai, 2018. október 2.

Rácz Mónika, 2018.augusztus 25.

TAVASZI ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ

Tárgy: 2018. április 28- május 1. (hosszú, de nem elég hosszú hétvége), Szardínia – Tergu

Indulás (kedves feleségemmel kettesben) a Pozsonyi repülőtérről (persze eredetileg indulás Gödről, de azt nem részletezném) fapados járattal (még főszezon kívül vagyunk, nincs járat Budapestről), de ténylegesen nem fapadok vannak benne - szerencsére. Mondjuk én így is megszívtam, mert nem sajnálva a pénzt, külön fizettem, hogy a hosszabb láb helyet adó első sorba kerüljünk, csak arra nem számítottam, hogy itt az étkezéshez használt tálcák az ülés oldalába vannak építve, ami pedig az ülésből veszi el a helyet. Így hát – be kell, hogy valljam - alig tudtam beszuszakolni magam az ülésbe, ami 2 órán keresztül elég kényelmetlen volt… de így is hipp-hopp már Szardínián (Sardegna), azon belül pedig Alghero repülőterén voltunk. Itt türelmesen várt bennünket szállásadónk Kiri, aki készülhetett belőlem, mert kisbusszal jött értünk (na jó, a későbbi napokban egyedül is többnyire ezzel a kisbusszal járt). A pezsgős fogadtatásról most csak azért nem írok, hogy ha valaki később odautazik és nem kap pezsgőt, nehogy megsértődjön.

Rövid egyeztetés után eldöntöttük, hogy kisebb kitérőkkel megyünk a szálláshelyre, ami ezt eredményezte, hogy úgy 4 óra alatt fél Szardíniát bejártuk (na jó, csak a negyedét) szakavatott idegenvezetéssel (Stintino, Porto Tores, Castelsardo). Tulajdonképpen másnap utazhattunk volna haza, mert annyi mindent láttunk – hallottunk, hogy nekem már erre is egy hét kellett volna, hogy helyre rakjam, lementsem a winchesteremben kereshető módon. Nyilván látszik, hogy nem sikerült, mert sok részlettel nem fogok szolgálni. Közben vacsorára ettünk egy olyan friss és finom tonhal szeletet (úgy értem egy-egy szeletet), hogy a tonhal uszonya szerintem még a mellettünk lévő tengerben lehetett, mikor a szeletet már elkezdték sütni. Kirit persze itt is mindenki ismerte, és láthatóan a helyiek már kezdenek megtanulni magyarul, mert így van legnagyobb esélyük a nyelvi félreértések elkerülésére.. Most csak futólag tekintettük meg a Terguban nyaralóknak központi helynek számító Lu Bagnut, ahova fürödni lehet járni, azaz itt vannak helyei a Kirigurunak.
Azért mégis jól esett megérkezni a szálláshelyünkre, mely Tergu legmagasabb pontján van. Kicsit rosszul esett (még jó, hogy eső nem volt, mert akkor már harmadik szóismétlésként kellene leírnom, hogy „esett”!), hogy a telek tetején lévő árbócra nem volt felhúzva tiszteletünkre a magyar zászló (bár ekkor még nem is tudtuk, hogy van ott zászlótartó), de így is nagyon szívélyes volt a fogadtatás. Kiri, Móni, Krisztián mindig talpon vannak és mindig mosolygósok (miért kellene egy mosolytól sokkot kapni?). A politikát itt kerülném, de nyilvánvalóan nem a Kétfarkú Kutya Pártot támogatják, mert saját kutyáik mellett befogadnak rendszeresen (stabil fekvőhelye van) egy idegen kutyát, amelynek egyetlen farka sincs. Nem lehet ez más, mint egy finom tiltakozás! A kutyák egyébként meglehetősen szenvtelenül vették tudomásul az új vendégeket.
Az apartmanunkban remekül berendezett konyha volt (amiből a hűtőt, 3 tányért és 2 kést használtunk a reggelikhez- na nem ezeket ettük meg!). Hűtő-fűtő klíma, amire most nem volt szükség, de nyáron valószínűleg ki sem mozdulnék a jól lehűtött szobából, esetleg csak az ajtónktól szó szerint 4 méterre lévő medencéig.

Másnap már kettesben irány Castelsardo. Az apartmanhoz jár (ha beindítjuk) egy kocsi (autó) is, amivel már önállóan tudtunk mozogni. Castelsardo 7 kilométerre van Tergutól és itt mindent megtalálsz, amire tengerparti turistának szüksége lehet (tenger fölé magasodó erőd (ha felfelé sétálva nem hagy el az erőd), kis romantikus utcák, ajándékboltok, éttermek, strand és minden, amire az egyébként itt lakó helyieknek is szüksége lehet). A strandot kivéve mindezt kipróbáltuk, feleségem is túl volt már az első ajándékvásárlási rohamon, és remek tenger gyümölcsei ebédet ettünk (majdnem azt írtam, hogy tengeri ebédet, de az nálunk az alföldön kukorica lenne). A pincér motorral járt már Magyarországon, Budapesten, és hangsúlyozta, hogy ők szardíniaiak, ő speciel szárd, és nem olaszok, mert az az egész maffia… Mondtam is neki, hogy A szárdat befogod!!

Jól megérdemelt pihenésként mi is sziesztára mentünk, majd újabb támadással indultunk meghódítani a sziget további csodálatos részeit. Van a közelben egy folyó, amelynek a vize meleg az alulról feltörő, vulkanikus eredetű melegvíztől. Itt egyébként ki van írva, hogy földrengés veszély van. A földrengés veszély károk kezelése szakmámhoz tartozik, nem lep meg, hogy vannak ilyen szempontból kockázatos területek, de nem tudom, konkrétan hogyan kellene reagálnom erre a veszélyre (azon kívül, hogy rögtön otthagyom a területet).
Következő nap a kicsit hosszabb vezetést igénylő Algheroban, de megéri a fáradtságot. Igazi katalán (és a „talán” itt nem bizonytalanságot fejez ki) és mediterrán hangulat. Csak úgy nézelődve sétálni a hangulatos utcákban, a pálmafákkal díszített tengerparton. Kávé egy hangulatos kávézóban (általában a felszolgáló dönti el, hogy milyen kávét hoz ki, az eredeti kérést csak olyan orientációként kezeli, de lehet, hogy ami rendelésünk volt pontatlan). Ebéd egy tengerparti étteremben. Még hallevest is ettünk, és remek volt, nem összehasonlítandó a halászlénkkel, paprika például nincs benne, de így is szép piros a leve, a paradicsomtól. A kagylók, rákok után persze mindig szükségessé vált egy jó alapos mosakodás (nem ártott volna póló csere sem, de az nem állt éppen rendelkezésre).
Nem elfelejtendő, hogy Alghero az ajándék vásárlóknak is valóságos oázisa, kedves feleségem itt kapta a második vásárlási rohamot, de én is elég jól el tudtam tölteni itt az időt közben.
Vannak persze érdekes múzeumok is, mi a következőket látogattuk meg:
Vacsora Kiri tanácsára egy Terguhoz közeli kisvárosban (Valledoria) lévő étteremben, az Il Merlo Indianoban. Na itt már nem tenger gyümölcseit ettünk: finom pizza és gnocchi verde (zöld). Ez is finom (és olcsó) volt, és a tulaj, mikor kérdésére mondtuk, hogy finom volt a vacsora, ökölbe szorított kézzel újjongot a pozitív kritikának, pedig nem aznap nyitottak ki először – nem tudtam, hogy ekkora kockázatot vállaltunk. Megjegyzem 7 órára érkeztünk az étterembe, és azzal fogadtak, hogy foglaljunk nyugodtan helyet, de most még a személyzet vacsorázik, negyedórát várnunk kell. Megérte várni. Itt 7-8 euróért lehet egypizzát vagy tésztaételt fogyasztani. Próbáltunk kis reklámot csinálni Kirinek, így mondtuk, hogy a Tergu-i magyar javasolta, hogy ide jöjjünk. Rögtön tudta, hogy ki volt: „Á, that big Hungarian Man! (gondolom, most kicsit ferde képe alakulhatott ki a magyar férfiakról, kettőből két nagy darab után…)
Aki az olasz nyelvben nem járatos (mi nem vagyunk), sok nyelvi érdekességgel találkozhat (egyébként ha angolul, vagy franciául értesz, akkor elég sok mindent megérthetsz itt): látom kiírva, hogy Saporito (mivel „sz” betűt nem használnak, természetes, hogy Szaporító-nak olvasom), amit kerülünk, mert több gyereket már nem akarunk (ez is nagy ajándék, hogy ide gyerekek nélkül utazhattunk) – egyébként „ízletes”-t jelent a saporito; azt ne is említsem, hogy a Kiriguru szomszédjában Pina néni lakik, míg a pinna viszont uszonyt jelent. Mondjuk olaszban sem esik egymáshoz túl közel a villanykapcsoló és a benzinkút, de az olaszul magabiztosan (ám de hibákkal) beszélő Kirinek mégis nehézségébe került egyszer benzinkutat találnia, mivel mindenkitől azt kérdezte, hol talál villanykapcsolót.
Ha vezetsz a szigeten, feltétlenül tájékozódj a körforgalomban való közlekedésről (ami egyébként lehetetlen szerintem a megtett távolság 30%-át körforgalmakban vezettem)), mert egészen más szabályok szerint használják, mint Magyarországon, viszont rengeteg van belőlük. (Lásd: megérkeznek a légiósok a sivatagba
- Emberek az étkezéssel kapcsolatban van egy jó és egy rossz hírem. A rossz hírem az, hogy itt nem kapnak mást, csak teveszart.
- És mi a jó hír?
- Hogy abból van rengeteg.)
Május 1., az utolsó nap már a visszaindulás jegyében telt, az idő is oly szomorúvá vált, mint mi, esett az eső rendületlenül (pedig itt nagyon ritka, hogy nappal essen az eső). Nyilvánvalóan azért esett, hogy ne sajnáljuk, hogy el kell utaznunk.

Idő ugrás vissza: indulásunk előtt kérdezi 8 éves lányom: milyen halra utaztok ti? Na, azóta már azt is tudjuk, hogy nem a halról nevezték el a szigetet (mondjuk én sosem gondoltam így), hanem a szigetről a halat.
Nem vagyok az a lelkendező típus, de hazafelé a repülőn már azt tervezgettük, hogyan, mikor utazunk újra vissza…

2018. 05.09.
Dögei Sándor

2017