Kirirgu Apartmanok

Mikor utazzunk?

Szardíniára minden évszakban érdemes ellátogatni

Téli, tavaszi és őszi akcióink lehetővé teszik, hogy a szezonon kívül nagyon olcsón eljussanak hozzánk vendégeink. Aki rászánja magát, hogy ekkor idelátogasson az egy másik Szardíniát talál ! A sziget teljesen más arcát mutatja. Ebben az időszakban éli ugyanis a tradícionális, megszokott, nyugodt, csendes életét.

Vízkeresztet követően a karneváli időszak következik, ami sok érdekes hagyomány felelevenítésére ad lehetőséget. Maszkos felvonulások, lovasversenyek sorát rendezik ezekben a hetekben. Minden hétvégére jut valami érdekes és bár az időjárás ilyenkor még szeszélyes, de még mindig jóval enyhébb, mint a Kárpát medencében. A sziget gyönyörű zöld ilyenkor. Birkák, kecskék, lovak, szarvasmarhák legelnek a dús legelőkön. 

A Húsvétra készülődvén különleges ünnepe a falunak a Lunissanti. Nevét (Szent hétfő) onnan kapta, hogy a nagy héten, a virágvasárnapot követő hétfőn a helyiek tartanak egy különös zarándoklatot, amely az egyetemes keresztény világban egyedül álló, csak itt fellelhető hagyomány. Az ünnepség meglehetősen korán kezdődik. A zarándokok a Castelsardo óvárosában található Santa Maria kápolnában várják meg a napfelkeltét, hogy utána különböző misztériumokkal, műszerekkel és a kereszttel felvértezve gyalog elinduljanak Terguba a Nostra Signora di Tergu bazilikához. A zarándokok egy része és az útközben minden fordulónál archaikus dalokat éneklő férfi kórusok tagjai fehér kapucnis tunikát viselnek. A menet a tergu-i templomhoz érve a misztériumokkal az oltár elé vonul és részt vesz a szent misén. Ezt követően a templom előtti mezőn megebédelnek és ünneplik a tavasz érkezését. Délután ugyanazon az úton, ahol jött visszavándorol a menet Castelsardora, ahol is ezúttal a dómban várják meg a napnyugtát, ami után az óvárosban lekapcsolják a közvilágítást és a zarándokok a fáklyákkal és mécsesekkel megvilágított középkori épületek között vonulnak vissza reggeli indulási helyükre, a Santa Maria kápolnához. A kórusok földön túli hangon mormogó énekei mellett, a lebegő fáklya és mécses lángok fényénél, a földig érő fehér lepelbe öltözött zarándokok után botorkálva az ódon utcákon hamisítatlan középkori hangulat uralkodik. Felejthetetlen élmény!

Március-április hónapokban a természet is megújul. Élénk zöldbe mennek át az örökzöldek, sárgába borítja a hegyoldalakat a virágzó mimóza. Egy nagy parfüm lesz az egész sziget. Macchia bokrok és pompás színekben tündöklő tavaszi virágok illata lengi be a tájat. A tenger már ünneplő kékjébe öltözik a tavaszi nap egyre magasabbról simogató sugaraiban. Meg kell nézni egyszer ezt is!

A május hónap már a szezon kezdete. Felénk egy hatalmas fesztivállal indul az igazi turista szezon és ez a Sassariban minden május második vasárnapján megrendezendő Cavalcata Sarda, ahova a sziget legeldugottabb részéről is érkeznek népviseletbe öltözött táncosok, népművészek, mutatványosok, hogy büszkén végig vonulva a városon mutassák be szülőföldjük hagyományos ereklyéit. Több ezer, díszruhát viselő lovas galoppozik ilyenkor a felvonulók között, szemkápráztatóan felszerszámozott paripákon. 

A hónap második felében lassan birtokba veszik az emberek a strandokat. Megjelennek a napozóágyak és a napernyők, kinyitnak a hangulatos zenét árasztó tengerparti bárok és előkerülnek az ilyen-olyan csecsebecsét kínáló afrikai árusok is.

Június, július a csendes szezon. Még bőven van hely a leterített napozógyékényünk mellett. A parton és a tengerben kényelmesen labdázhatunk, vagy tollasozhatunk anélkül, hogy bárki pihenését zavarnánk. 

Aztán hirtelen betör az augusztus a nagy nyári turista rohamával. Ilyenkor szinte minden nap buli van valahol. A kis falvak egymással versenyezve tartják a festakat. Hatalmas lakomákat rendeznek birkából, borjúból, vagy éppen vaddisznóból készített ételekkel a települések főterén, netán a templomok körül, amelyek végül is a Ferragosto éjjelén rendezendő tűzijátékokban csúcsosodnak ki. 

És mire észrevesszük lassan besurran a szeptember, ami szerintünk a legkellemesebb hónap a szigeten. Már nincs tömeg, a tengervíz ekkor talán a legmelegebb, a nap még ugyanolyan erővel süt a déli és a kora délutáni órákban mint nyáron, de az esték már hűvösebbek . Ilyenkor a legjobb grillezni a kertben. Szoktunk is szinte minden nap! 

És ebben a hónapban tartjuk a falu legnagyobb ünnepét, a Mária ünnepet a templom előtti téren. Maga a festa 3 napig tart. A nyolcadikai  vallási ceremóniákon túl, megannyi szórakozási lehetőséggel várjuk az idelátogatókat, olyan búcsú féle hangulat van. Ekkor rendezzük a hagyományos, ügyességi lovasversenyünket is a templom előtti mezőn, ahol az a lovas győz, aki a nyeregben állva a leggyorsabban végig nyargal a kijelölt pályán miközben póznák között kifeszített kötélen lógó gyűrűk valamelyikébe (3 lehetősége van) úgy bele tudja döfni a kardját, hogy az ott is marad, nem csúszik ki belőle. A feladat nagy ügyességet igényel.

Az október hónap igazi ajándéka ennek a mediterrán éghajlatnak. Még mindig lehet fürödni a tengerben és napozni a parton, bár a nappalok már rövidebbek, de mi gondoskodunk róla, hogy az esték ne teljenek unalmasan. 

Aztán a csendes, meleg ősz elmúltával beköszönt az esős évszak, amikor mi is visszaszürkülünk egy kicsit a helyi hétköznapokba, de december végére, szilveszterre már újra várjuk a vendégeket, hogy együtt búcsúztassuk a magunk mögött hagyott esztendőt és köszöntsük az ismeretlen újat.

Szardínia egész évben más és más arcával várja az ideérkezőket!